A Projekt

A projekt által bemutatandó jelenség, probléma

 

Az állami gondozásban felnevelkedett és onnan kikerült fiatalok gyakran válnak bűncselekmények áldozataivá és elkövetőivé, valamint az élet szinte valamennyi területén meg kell küzdeniük a kirekesztéssel is. Az egyik legfájdalmasabb probléma velük kapcsolatban, hogy ezek a fiatalok igen nagy százalékban vannak kitéve a gyerkemprostitúció veszélyének. A körülményeik miatt el nem sajátított minták hiánya alapvetően gerjeszti ezt az állapotot. Beilleszkedésük a társadalomba többtényezős és többlépcsős folyamat, amelynek meghatározó feltétele a támogató és befogadó közeg a társadalom részéről.

Szakemberek szerint nem ritka látvány, hogy hétvégén és kimenő idején a speciális gyermekotthonok és a lakóotthonok környékén futtatók várakoznak a lányokra, és viszik őket a kliensekhez. A Prostitúció Nélküli Magyarországért Mozgalom egyik alapító tagja szerint a nevelők tehetetlenek a stricikkel szemben, mert semmilyen védelmet nem kapnak. Bár a mozgalom kezdeményezte, hogy a gyermekvédelemben dolgozók legyenek kötelesek jelenteni a gondozásukban lévő fiatalok prostitúciójára utaló körülményeket, “cserébe” pedig kapjanak hatósági védelmet, a javaslat nem került az országgyűlés elé.

Ezek a fiatalok különösen esendők, mivel a nyilvánvaló szociális és pszichés problémáikon való segítségen kívül esetükben alapvető fontosságú a motiváció és a társadalom többi részével való interakció felvétele és erősítése ahhoz, hogy esélyük nyíljon a társadalomba való beilleszkedésre.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s